Utazás - 1.nap Oroszországban (2014.09.18.)

Hát ez a nap is elérkezett, pedig mennyire nem akartam elhinni, hogy én eljutok valaha is a naaagy Oroszországba :)

Egész éjjel semmit nem aludtam, olyan ideges voltam, plusz a bőröndöm elég nehezen csukódott, nem véletlenül, fél év hosszú idő, jól át kell gondolni, mit visz magával az ember. A jelenlegi állás szerint 2015.március 15-én fogom csak újra látni Magyarországot, valljuk be ez azért elég ijesztően hangzik. A vízumom egyszeri belépésre jogosít fel az országba, bár azért még valamit megpróbálok tenni annak érdekében, hogy a karácsonyt szeretett családommal és a barátommal tölthessem el itthon. Mindez persze csak az alaptudnivaló, de mivel már elég izgatott vagyok, és annyi mesélnivalóm van, így kezdjük is el az első napnál… ;)

Egy teljes óra alvás után magyar idő szerint negyed 4-kor ébredtem, 04:00-kor indultunk el anyával és a barátjával otthonról. Bevallom, szívszorító volt visszanézni a szobámba, olyan kihalt és üres maradt, már kezdtem hozzászokni a nagy felforduláshoz, ami az utolsó heti csomagolásból kifolyólag keletkezett. 

Tehát… elindultunk a Ferihegyi….bocsánat, a Liszt Ferenc Repülőtér felé. Egy jó párszor utaztam már, de még sosem éreztem hasonlóan rosszul magam, csak remélni tudtam, hogy hamar elmúlik, és jól döntöttem, mikor kérvényeztem a vízumom és megvettem a repjegyem…

Reggel 04:50-re értünk ki a reptérre, a csomagfeladásnál szerencsére semmi probléma nem volt, a rosszullétem is kezdett csillapodni. Kisebb könnyek közepette elbúcsúztam anyáéktól, és elindultam két 25 kilós bőrönddel, a fél ruhatárammal, egy hátizsákkal és hatalmas kételyekkel a nagy Oroszország felé…

A repülő 06:05-re volt kiírva, természetesen nem is én lennék, ha minden rendben ment volna… 06:45-kor értem be a terminálba, vettem egy vizet, majd a hölgy a bejáratnál közölte, hogy 06:25-kor megtörtént a kapuzárás, és elkéstem. Kisebb szívinfarktust kaptam, de minden megoldódott. Ugyan futnom kellett a repülőhöz, ami természetesen az utolsó beszállási helyről indult, de elértem :) Futás közben megtaláltam elejtve egy orosz nő beszállókártyáját, akit nem engedtek fel ez miatt a gépre, így nagyon hálás volt nekem, nem lettem leszidva, amiért késtem :)

Budapestről 06:10-kor a 2B terminálról indultunk el Moszkva-Vnukovo reptér felé. Felszálláskor olyan izgalomban voltam, hogy nem is jutott eszembe szomorkodni, amiért hosszabb időre itt hagyom a családot, a hazám, és a barátokat, egyetlen egy járt az eszemben: VÉGRE LÁTHATOM OROSZORSZÁGOT :) (Tudom, hogy ez elég rosszul hangzik, mert azért nyilván hiányzik majd minden, de én nagyon boldognak, és szerencsésnek éreztem magam, holott rengeteg kétely cikázott az agyamban, melyhez kisebb félsz is társult).

Nem ablak mellett ültem, de csodálatos volt a kilátás. Épp kelt fel a nap, a felhők felett ez valami eddig számomra ismeretlen élményt és látványt nyújtott. Felszállás után kezdtem érezni az alváshiány miatt keletkezett álmosságot, így hamar el is aludtam. Pontosan 2 óra 10 percet repültünk, otthoni idő szerint 08:20-kor szállt le a Wizzair járata Moszkva-Vnukovo reptéren.

Oroszországban +2 h az időeltolódás, így innentől kezdve orosz idő szerint írom a továbbiakat.

Tehát… 10 óra 20 perckor (orosz idő szerint) hagytam el a repülőt, és léptem az ismeretlenbe, orosz földre. Bután hangzik, de meglepődtem, hogy körülöttem mindenki oroszul beszél, hátborzongató még belegondolni is, hogy 6 hónapon keresztül nem hallok magyar szót :)

A reptéren felvéve a csomagjaimat fogalmam sem volt merre kellene elindulnom, ugyanis annyit tudtam, hogy ’Аэроэкспресс’-szel kell továbbutaznom, de hogy hol tudok átszállni… végül megkérdeztem a biztonsági őrt, aki mondta, hogy induljak el egyenesen, aztán balra. Hát köszi… :D

Elindultam, a taxisok a reptér előtt mind el akart vinni valahova, de nem hagytam magam. Végül nagy keresgélés után, még egy ember segítségével csak megtaláltam az ’Аэроэкспресс’-t, ami mellesleg a föld alatt volt (nehéz észrevenni valamit, amihez egy felszín fölé kihelyezett lift visz le…).

Azt gondoltam, hogy a jegyvétellel nem lesz gond, hiszen egy jegyet mindenki meg tud venni, ha beszéli a nyelvet, csakhogy kiderült, hogy mindez kicsit bonyolultabb mint én azt reméltem…ahova én akarok menni (курский вокзал), oda csak átszállással juthatok el. A jegyárusító hölgy elég készséges volt, miután megmondtam, hogy Nyizsnyij Novgorodba utazom. Adott olcsóbb jegyet, amiben már az átszállás is benne volt, és felvilágosított, nagyjából hogyan is jutok el a város másik végén lévő vonatállomásra, ahonnan majd a Moszkva-Nyizsnyij Novgorod vonalon közlekedő vonat indul.

A pénztárnál mögöttem állt egy lány, aki csak pár szót beszélt oroszul, és azt is elég furcsa kiejtéssel, neki is két nagy bőröndje volt, hát gondoltam leszólítom, hátha tudunk egymásnak segíteni. Martina egy szlovák lány volt, aki Voronyezsbe kezdi meg MA-s tanulmányait (ez számomra elég hihetetlen volt, hiszen szinte nulla nyelvtudással elég nehéz itt érvényesülni az eddigi tapasztalatok alapján), és rengeteg kérdése volt mind az utazással, mind az orosz élettel kapcsolatban. Én nem tudtam neki kielégítő válasszal szolgálni, hiszen nekem is hasonlóképpen annyi kérdésem volt, de szerencsére akadtak mások is az állomáson. Martina megismerkedett két kb. velünk egykorú fiatallal, akik valamelyest beszéltek angolul, és hol oroszul, hol angolul el tudták őt igazítani.

Mivel mindannyian egy irányba mentünk, így elég sokat beszélgettünk , az ’Аэроэкспресс’ délben indult (addig még fél óránk maradt). A vonaton pl. megkérdeztem, van-e wifi, mert gondoltam, hogy a reptéren ha nem is volt, ez elég felszerelt, nem a szokásos filmbeleillő szocreál vonat. Mikor megkérdeztem, a srác (akit ha jól értettem Baratnak hívnak) felnevetett, és közölte: ’Welcome to Russia’ :D 
Azt hiszem ez elég is volt, hogy rádöbbenjek: ez az orosz valóság, amiről már annyit hallottam, mégsem hittem el (bár azért titkon reménykedtem abban, hogy a koleszban lesz net…).

Az ’Аэроэкспресс’ menetideje 35-40 perc volt, az utazás során a kezdeti ijedtséget már-már kezdtem elfelejteni, amikor megpillantottam a távolban a híres Lomonoszov Egyetemet (tényleg hatalmas), ami egyszer csak kiemelkedett az ugyancsak óriási lakóházak közül. Tátva maradt a szám azt hiszem, nem gondoltam, hogy egy épületnek ennyire meg tud örülni az ember :D

Hál Istennek a két orosz fiatal nagyon segítőkész volt, és miután leszálltunk a vonatról (Barat még a bőröndöket is segített cipelni) felajánlották, hogy elkísérnek minket a metróhoz, amivel eljuthatunk a másik vasútállomásra. Martina megállt cigizni, eközben megismerkedett egy fickóval, aki kitűnően beszélt angolul, és megígérte, hogy elviszi őt a Voronyezsbe menő vonatállomásig, így ő nem folytatta velünk az utat.

Az orosz lány, Anja épp az ellenkező irányba ment, de Barat továbbra is hűséges társamként jött velem, és segített a bőröndökkel. A metró nem volt egy nagy durranás, pedig nagyon vártam, hogy végre meglássam, amiről otthon annyit beszélnek, hogy milyen gyönyörűek a metróállomások. Mint kiderült, mi a várost övező körgyűrűn haladtunk, ami csupán a peremterületeket érinti, ezért ez a vonat nem olyan szép, mint a belvároson át ívelők.

Rengeteget beszélgettünk Barattal, mesélt magáról is egy keveset, 25 éves, 3 éve költözött Moszkvába az apjával Türkmenisztánból, és itt próbálnak érvényesülni, ami neki, diákként nem egyszerű. Megtudtam, hogy ha Oroszországban diák vagy, akkor nem vállalhatsz munkát (a diákmunka fogalmát itt nem ismerik), mert azt a törvény bünteti (ennyit az elméletemről, hogy én majd dolgozom az egyetem mellett).

Elég sokat utaztunk (Kijevszkaja metróállomástól Kurskaja állomásig kb. 20 perc), mire elértük a vasútállomást.  A vicces az volt, hogy miután kiszálltunk a metróból, Barat sem tudta, merre is kell pontosan mennünk, olyan ’jól’ ki voltak táblázva a dolgok :) Végül csak megtaláltuk a helyes utat, de a kasszánál fellépett ugyanaz a probléma, mint amit otthon már én is tapasztaltam (már otthonról próbáltam interneten keresztül jegyet venni a Moszkva-Nyizsnyij Novgorodba menő vonatra, de a külföldi irataimat nem fogadta el a rendszer).

Átirányítottak egy másik kasszához, ahol hatalmas sor állt, Barat kicsit ideges volt, hogy le fogom késni a vonatot (a következő vonat 3 óra múlva ment volna), így rám is kiült újra az idegesség. Eszembe jutott, hogy még azt sem tudom, hogy egyáltalán vár-e rám valaki az állomáson Ny. Novgorodba, vagy nekem kéne egyedül odatalálnom a kolihoz, aminek még a címét sem tudom…

Sikeresen megvettük a jegyet, végre elfogadták az irataimat, és még a hangulatomon az is javított, hogy Barat felajánlotta, hogy felhívja nekem a kapcsolattartó lányt az egyetemről, megkérdezi vár-e majd engem a vasútnál vagy hova kell mennem (az én telefonom sajnos nem működik Oroszországban…) 

Elena, a kapcsolattartóm megörült, hogy felhívtam, mivel ma reggel már írt nekem emailt, hogy megtudja, mikor érkezem, de nem válaszoltam (mivel nem volt egész nap netem…), és eléggé kétségbe volt esve, hogy esetleg nem jutok el Ny. Novgorodba. Megnyugtatott, hogy várni fog rám az állomáson, innentől már nem kell semmiért izgulnom :)

Helyjegyem volt a 14:15-kor induló vonatra, 6-os kis fülkékben ültünk, két idősebb sráccal utaztam, akik egész úton nem szóltak hozzám, mivel látták, hogy külföldi vagyok (plusz ők is aludtak, ahogy mindenki más). Miután Barat segítségével megtaláltam a helyem, és elrendeztem a csomagjaim, elbúcsúztunk egymástól, de nem győztem hálálkodni, amiért vadidegen voltam neki, mégis ennyit segített rajtam :) (azt mondta, ha újra Moszkvában járok, mindenképp írjak neki, szívesen körbevezet majd, és közben segít, ha nyelvi problémáim adódnának :) )

Minden jó, ha jó a vége, tartja a mondás :) 

A vonatutat szinte végigaludtam, elég kényelmetlen volt, plusz a hátizsákomra is nagyon kellett figyelnem (a laptomom a kincsem, az egyetlen kapcsolat az otthoniakkal), de eszméletlenül elfáradtam, szükségem volt pihenésre. 14:15-kor indult el a vonat Moszkva-Kurskaja állomásról, Nyizsnyij Novgorodba 18:30 körül érkeztem meg.

Valaki valóban ott várt az állomáson, kezében egy papírral, a nevemmel feliratozva, természetesen cirill betűkkel :D Nem Elena volt, mert ő nem tudott kijönni elém, egy másik koordinátor-hallgatót küldött maga helyett (a nevét sajnos nem jegyeztem meg), aki taxit rendelt, hogy eljussunk a kollégiumhoz. A taxi bő negyed óra múlva jelent meg, addig az állomás előtt fagyoskodtam (itt egy jó 15 fokkal kevesebb volt, mint Moszkvában, kb 5 fok), de mikor megláttam azt hittem csak vicc ez az egész :D

Egy kb 18 éves srác volt a taxisofőr, az autójának az eleje tropára törve, a csomagtartóba alig tudtuk betuszkolni a két bőröndöm… elég veszélyesen vezetett, folyton hol a telefonját, hol a GPS-t nyomkodta. Hatalmas forgalom volt a városban, de minden percét élveztem (még a szörnyű sofőr ellenére is), gyönyörű a város, láttam a Kreml-t, rengeteg templomot, és egy nagy hídon mentünk át a Volgán. A taxiban dübörgött a zene (a szokásos, nálunk is agyonhallgatott amerikai dance zenék), amit nem nagyon értettem, mert mi közben a koordinátor lánnyal próbáltunk beszélgetni. 19:20 körül végül csak megérkeztünk a kolihoz, ugyan a csomagtartó útközben felnyílt (amit a srác észre sem vett), a csomagjaim is, és mi is épségben hagytuk el a taxit :)

A koleszban a földszintre, a 116-os szobába kerültem, ami ugyebár az oroszoknál az első szintnek számít. Hárman leszünk lányok a szobában, de még egyelőre csak egy osztrák lány lakik velem, aki érkezésemkor nem tartózkodott a szobánkban. Maga a szoba nem túl otthonos, a gardrób hármunknak elég kicsi, de a bútorok sokkal modernebbek, mint a pesti (KUK) kollégiumunkban. Egy közös íróasztalunk van, illetve egy-egy éjjeliszekrény. Az ablak alatti ágyat választottam, mert közvetlenül a fűtőtest és az íróasztal mellett van (talán így nem fogok annyira fázni), illetve az éjjeliszekrényt áttoltam az ágyam és az íróasztal közé. Így kicsivel otthonosabban érzem magam :)

A szobakulcsot egy igen kedves néni adta át nekem, mint kiderült, ő a gondnok, ha problémám van, hozzá tudok fordulni. Nagyon fáradt voltam, miután magamra hagytak a szobában, de nem akartam másnapra hagyni a pakolást, illetve kíváncsi voltam, meg van-e minden a bőröndömben, amit bepakoltam. A pirospaprikám kiszakadt, ráömlött a ruháimra (azt takarítottam vagy egy órán keresztül), de ezen kívül minden a helyén volt (leginkább a Somogyi szalámimnak és a gondosan eldugott túró rudimnak örültem :) mert hallottam, hogy az ilyeneket előszeretettel veszik ki a bőröndökből a határon). Mivel egész nap a nagy rohanásban semmit nem ettem, így jól jött a szalámi ;)

A szobatársam olyan fél 10 felé érkezett meg Elenával, a koordinátorommal, aki elmondta, hogy holnap, vagyis pénteken 10-re kell órára mennem, és majd a szobatársam, Astrid segít nekem mindenben. Astrid kedves lánynak tűnik, Bécsben lakik, pont egyidősek vagyunk, és elég jól beszél oroszul (ugyan németes kiejtéssel, de magabiztosan). Ő itt tanult nyári egyetemen, és úgy döntött, hogy még január végéig marad, nagyon megtetszett neki a város. 

Mivel nem volt netem elég ideges voltam, mert nem tudtam életjelet adni magamról az otthoniaknak, de Astrid volt olyan kedves, és kölcsönadta a mobil internetét. Nem sokat beszélgettünk már este, mert látta rajtam, hogy mennyire fáradt vagyok, így miután kipakoltam mindent amit tudtam a bőröndökből, és beszéltem anyáékkal, le is feküdtünk mindketten aludni. Nagyon hideg van a szobában, kérdeztem mikor lesz fűtés, állítólag októberben... úgyhogy egy nagyon meleg zokniban, egy meleg hosszúnadrágban, meleg pulcsiban, hálózsákban és vastag paplannal takarózva aludtam, csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fagyok meg reggelig.

Mozgalmas egy napom volt annyi biztos, de most már nyugodtan alszom, hogy tudom, jó helyen vagyok :)