2014 márciusában jutottam el arra a pontra, hogy valamit kezdeni akarok az életemmel, és nem akarok feleslegesen elvégezni egy olyan szakot, aminek valljuk be nem sok értelmét látom... legalábbis ÍGY nem...
Úgy éreztem, hogy hiába végzem el az ELTE orosz szakát, ha nem tapasztalom meg a felsőbb évesek által annyit emlegetett orosz valóságot, nem tanulom meg rendesen beszélni a nyelvet, nem szerzek tapasztalatokat... Már egy jó ideje érlelődött bennem az érzés, hogy nekem igenis ki kell mennem Oroszországba tanulni, de se elég bátorságom, se lehetőségem nem volt rá... mindez idáig....
2014 márciusában egy eléggé szomorkás napon (elég lehangolt voltam aznap, és nagyon letört, mert az egyetemen épp erről a lehetetlen helyzetről folytattunk beszélgetést a csoporttársakkal) épp a munkahelyemen voltam, amikor megláttam egy hirdetést a neten, amolyan felugró kis ablakban egy orvosi oldalon (igen, tudom, ez elég fura, de ez a sors keze volt, most már tudom)...
A Balassi Intézet pályázati felhívása volt orosz részképzésre. Kíváncsiságom odáig vezetett, hogy elolvastam a felhívást, és megdöbbenve láttam, hogy már csak egy hét maradt a pályázat benyújtásáig. Végigfutottam a feltételeket, elég sok papírt kellett volna beszerezni, így folytattam a munkát.
Munka után elindultam a szokásos úton vissza a kollégiumba, amikor egy busz állt meg mellettünk... orosz turistabusz volt, tele a szebbnél szebb orosz szimbólumokkal az oldalán. Ekkor eszembe jutott a pályázat. Annyira nem hagyott nyugodni, hogy amint visszaértem a koliba, rögtön rákerestem még egyszer, megnéztem, mennyi esély van arra, hogy beszerezzem az összes papírt a határidőig.
Másnap rögtön felhívtam a munkatársamat, hogy sürgősen szükségem lenne AIDS-tesztre, illetve orvosi alkalmassági papírra. Ilyenkor tényleg jó, ha az ember ilyen helyen dolgozik, 2 órán belül már túl is voltam mind a vérvételen, mind az alkalmassági vizsgálaton. Az AIDS-teszt eredményére természetesen várni kellett, viszont sürgősségivel adtuk be (amit általában csak gyermekeknél alkalmazunk), így biztosan kész lesz határidőre (gondoltuk mi...).
Mindezeken felül szükség volt még az utolsó két félévem tanulmányi eredményére, amivel nem is lett volna baj, mert ezt a tanulmányi osztályon ki lehet kérni 5 perc alatt, viszont mindent oroszra kellett fordíttatni, illetve az egyetem pecsétjével, az orosztanár és az egyetemi titkár aláírásával ellátni. Otthon neki is álltam lefordítani minden tárgyat, de azért ez nem egy sima fordítás, amit szótár segítségével megold az ember...(na jó, azért most már így hogy tudom mit hogy hívnak kinn, így már könnyebb dolgom lenne :D). Még az orosztanárom is a fejét vakarta, mikor odaadtam neki, hogy legyen oly kedves és nézze át, hogy mindent jól fordítottam-e. Sok hiba volt, sok mindent nem is tudtunk hogy az oroszok valójában hogy neveznek, de valahogy csak elkészült a fordítás.
Itt felmerülhet a kérdés, hogy miért nem volt formanyomtatvány vagy ilyesmi, hisz nyilván nem én vagyok az első ember, aki kinn szeretne tanulni... Mégsem volt formanyomtatvány, mivel mint kiderült se a MÖB, se a Puskin Intézet pályázataihoz nincs szükség orosz fordításra (én így jártam).
Természetesen még szükség volt a fényképpel ellátott jelentkezési lap kitöltésére, az útlevelem fénymásolatára (pusztán mázlim volt, hogy tavaly potyára megcsináltattam), továbbá a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatára. Mindezekkel semmi probléma nem volt, elkészült a fotó, az útlevelem és az anyakönyvi kivonat meg volt.
Igen ám, de ezeken felül még a személyes irataim is kellettek OROSZUL HITELESÍTVE (legalábbis ez állt a pályázati felhíváson). Nem is mondom mennyi utánajárásba és idegeskedésbe (és persze pénzbe) került, mire találtunk egy közjegyzőt, aki hitelesítette az összes dokumentumomat...
Nem baj, minden kezdet nehéz, így nem szabad feladni az első akadálynál... csakhogy ekkor még nem tudtam, mennyi akadály lesz a későbbiekben...
Egy hétfői nap volt a pályázati anyag leadási határideje, viszont közbe jött egy váratlan "kis" zökkenő: az AIDS-tesztem nem készült el, hiába adtuk be sürgősséggel. Nem tudtam mást tenni, felkerestem a Balassi Intézetet, ahol Rókás Olgához irányítottak (ő a pályázati kapcsolattartó), aki megnyugtatott, hogy van még pár ember, akinek szintén nem készült el az AIDS-tesztje, így ha még holnap (kedden) behozom, akkor elfogadja.
Megkönnyebbülten léptem ki a Balassi Intézet ajtaján, hiszen tudtam, hogy ha nem is nyerem meg a pályázatot, én mindent megtettem érte.
Másnapra el is készült az AIDS-teszt, le is adtam Olgának, aki addigra átnézte a pályázatomat. Kiderült, hogy nem is kellett volna mindent közjegyzővel hitelesíttetni (pénzkidobás és időpocsékolás volt az egész), az orosz fél rosszul írta ki a pályázatot... (hát köszönöm :D)
Nem baj, a lényeg, hogy minden papírom rendben volt, innentől kezdve már csak várni kellett július elejéig, hogy az orosz fél elbírálja a pályázatokat. Összesen 18-an jelentkeztünk részképzésre, amiből először úgy volt, hogy 8-an juthatunk ki.
A pályázati adatlapon fel kellett tüntetni, melyik város
melyik egyetemére szeretnék menni (adott listából lehetett 6 egyetemet
kiválasztani). Az én sorrendem a következő volt: Szentpétervár, Moszkva,
Nizsnyij Novgorod
Megmondom őszintén, Nyizsnyij Novgorodot csak azért választottam, mert megnéztem, és szép városnak tűnt, nem is olyan kicsi, és tudtam, hogy mindenki Moszkvába és Szentpétervárra akar majd menni (ez így is volt).
Aztán elérkezett a nyár... folytak a politikai események Ukrajna és Oroszország között, otthon feszült figyelemmel követtük a híreket, bár ekkor még semmi nem volt biztos, nem volt végeredménye a pályázatnak.
Július 10-től lehetett érdeklődni, aznap első dolgom volt, hogy felhívtam a Balassi Intézetet. Rókás Olgával, a kapcsolattartóval beszéltem, aki elmondta, sajnos még semmi visszajelzés nem érkezett Moszkvából (ahol elbírálják a pályázatokat), telefonáljak a következő héten.
Ez így ment hétről hétre, de eredménnyel senki nem tudott szolgálni. Már-már kezdtem feladni a reményt, hiszen elég sok idő eltelt már, plusz a politikai helyzet is egyre kilátástalanná vált, amikor július végén-augusztus elején megérkezett a várva várt email. 18 emberből 8 embert valóban felvettek az egyetemekre, viszont ebből csupán kettőnket részképzésre, a többieknek mind 2015-re nyári egyetemre ajánlottak helyet.
Mikor megláttam, hogy Nyizsnyij Novgorodba vettek fel nagyon elkeseredtem, egyszerűen nem hittem el, hogy a pályázat nyertesei közül senkit nem vettek fel se Moszkvába, se Szentpétervárra...
Rögtön felhívtam a Balassi Intézetet, hogy megtudakoljam a további tudnivalókat, illetve hogy a meghívólevelemet mikorra várhatom (csak ezzel lehet vízumot igényelni), de Rókás Olga épp szabadságon volt, az őt helyettesítő hölgy pedig semmit nem tudott az egészről. Azt mondta másfél hét múlva telefonáljak, addigra Olga visszajön a szabadságról.
Megmondom őszintén nagyon nagyon nagyon ideges voltam... fogalmam sem volt, hogy fogok MÉG kibírni 1,5 hetet...
Augusztus második hetében végül csak sikerült elérnek Olgát, de jó hírrel ő sem tudott szolgálni. Azt mondta, hogy ilyen még sosem történt, de az orosz fél semmire nem reagál, nem küldik a meghívóleveleket, és senki nem tudja, hogy a jelenlegi politikai helyzet engedi-e majd, hogy kinn töltsünk egy félévet.
Napokig, sőt hónapokig rágódtam mit is csináljak, végül úgy döntöttem, hogyha augusztus 18-ig nem küldik meg a meghívólevelemet, akkor itthon folytatom az egyetemet.
Augusztus 18-a elérkezett, a barátommal nyaralni mentünk (aki szintén elég feszült volt a pályázat miatt az elmúlt hónapokban), ám a meghívólevélről még mindig semmi hír nem volt, így közöltem Ricsivel a hírt, hogy itthon maradok.
Azt hittem megszakad a szívem mikor kimondtam ezt a mondatot (ő persze felettébb boldog volt), de be kellett látnom, hogy nem tudok mit tenni...
Aztán elérkezett augusztus 20-a, amikor valamiért visszakapcsoltam a mobil netem (mindez idáig nem érdekelt a külvilág), és 19-én emailem érkezett Rókás Olgától, benne a MEGHÍVÓLEVELEM.
Kisebb sokkot kaptam, kicsit kiakadtam, és nem hittem el, hogy ez épp most történik. Miért nem a nyaralásunk előtt???
Ricsi próbált megnyugtatni, és nagyon hálás voltam neki, amikor azt mondta, hogy mivel tudja, milyen régóta készülök erre, azt akarja, hogy kimenjek, és váltsam valóra az álmaim. Nem gondoltam, hogy ennyire támogatni fog (holott tudom, hogy ő az az ember, aki a legkevésbé akarja, hogy kimenjek).
Ekkor még mindig hezitáltam, mert egész héten nem voltam otthon, illetve a következő hétvégén szintén nyaralni készültem anyával...csupán 5 napom volt az ügyintézésre....
DE! másnap elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent :)
Ahogy hazaértünk szombaton, vasárnap mindent elterveztem, összeszedtem a gondolataimat, mi mindent kell elintéznem.
Mivel hétfőtől péntekig dolgoztam (ezt korábban nem vettem számításba), így csupán 1 napom volt (a péntek), hogy mindent elintézzek, de készen álltam rá. Kora reggel lementem a városba, hogy megkössem a biztosítást (kötelező a vízumkérvény benyújtásához, és meg van adva egy lista, melyik biztosítótól fogadják el), azonban a biztosító áramszünet miatt zárva volt... gondoltam, nincs gond, épp elérem a zónázót, azzal bemegyek Pestre, ott megkötöm a biztosítást, aztán irány az Orosz Konzulátus...
Ha az olyan egyszerű lett volna.... a zónázó szerelvényhiány miatt nem közlekedett (igen, itt már kezdett eltörni a mécses), így megvártam a következő személyvonatot, és bedöcögtem a fővárosba.
A Groupamánál nagyon kedvesek voltak, egész gyorsan megkötöttük a biztosítást (még diákkedvezményt is kaptam), illetve szükség volt még angol nyelvű fordításra, amit negyed órán belül (ez normál esetben olyan 2-3 nap alatt készül el, de elég kétségbeesettnek látszhattam) elkészítettek nekem.
Ekkor 11:25 volt, ami azt jelenti, hogy fél órám volt átérni az Október 6 utcából a Bajza utcához, mivel az Orosz Konzulátus csak délig fogadta a vízumkérelmeket. Nem is volt gond, odaértem kb 5 perc alatt. Elég nagy szigor volt a Konzulátuson, a telefont ki kellett kapcsolni, az iratokat kikészíteni, és senki nem mosolygott, hatalmas komolyság ült az egész épületen (bár ekkor már rajtam is).
Beadtam a szükséges papírokat, iratokat, majd az orosz ügyintéző visszaadta őket, és közölte, hogy nem töltöttem ki a vízumigénylő lapot, illetve a biztosításnak csak a másolata szükséges (persze ez a honlapon nem volt feltüntetve), így nem nyújthatom be a vízumigénylést. Mondtam, hogy interneten kitöltöttem, de nem engedte kinyomtattatni a rendszer,de ez őt nem érdekelte.
Tanácsolta, hogy menjek át a Vízumigénylő Központba, ott tudnak segíteni, majd jöjjek vissza délig (ekkor már 3/4 12 volt), és be tudom adni a kérvényt. Szó szerint átrohantam a másik épületbe, ami szerencsére nem volt olyan messze, még egyszer kitöltettem az igénylőlapot, lefénymásoltattam mindent, majd pontban délben estem be a Konzulátus ajtaján (a portás bácsi meg is jegyezte, milyen jó kondiban vagyok... :D).
Beadtam mindent, végre mindent elfogadtak, kaptam egy papírt orosz kézírással, majd lehúzták a rolót, lejárt a munkaidő. Furcsálltam, hogy nem kellett fizetnem, így megkérdeztem a segítőkész portás bácsit, hogy mi ezzel a teendőm, aki felvilágosított, hogy a papíron a Б/П felirat azt jelenti, hogy nem kell fizetnem (Б/П = бесплатный), illetve szeptember 8-án kell jönnöm 14 és 16 óra között a vízumomért.
Elmondhatatlanul boldog voltam, emellett hatalmas kő esett le a szívemről, itt viszont már teljesen elszakadt a cérna, nem bírtam az elmúlt hónapok feszültségét magamban tartani....
Vácon még elintéztem, hogy kaphassak dombornyomott bankkártyát, majd jöhetett a nyaralás :)
Itt már azt hittem sínen vagyok, már csak azt kell kiderítenem, hol és kivel fogok Nyizsnyij Novgorodban lakni, vár-e majd valaki, pontosan mit fogok tanulni, illetve számos hasonló kérdésem volt még.
Elena Eremkina volt az orosz egyetem kinti kapcsolattartója, akivel megszámlálhatatlan emailt váltottam (szigorúan csak oroszul, addig is fejlődök), mégis rengeteg kérdésem volt még.
A nyaralásunk alatt sikerült egész olcsón repülőjegyet vennem (a Wizzair járata a legjobb választás), most már biztos volt, hogy 2014.09.18-án 06:05-kor elhagyom Magyarországot, és 2015.március 15-én érkezem végleg haza.
Elérkezett szeptember 8. Átvettem a vízumom, ami azonban csak 2014 november 11-ig volt érvényes, és csupán egyszeri belépésre jogosított fel Oroszországba (виза однократная). Rákérdeztem, hogy ez hogy lehet, amikor a meghívólevelem (приглашение) 2015 márciusáig szól, illetve feltüntettem a jelentkezési lapon, hogy karácsonykor haza szeretnék jönni. A válasz az volt, hogy kinn kell majd meghosszabbíttatnom a vízumom (аккредитация), de sajnos a karácsonnyal nem tudnak mit kezdeni.
Plusz kiderült, hogy mégis fizetnem kellett volna mikor beadtam a vízumkérelmem, így még el kellett szaladnom sürgősen a postára, hogy befizessem az adott összeget, majd vissza a befizetett csekkel a vízumért.
Nagyon szomorú voltam, itt már tényleg azon gondolkoztam, hogy vajon akarom-e ezt annyira, mint amennyit tettem érte, megér-e ez nekem annyit, hogy a családom nélkül töltsek nem csak 6 hónapot, de még a karácsonyt is...
Meggyőztem magam, hogy ha már kinn leszek minden rendben lesz, és reménykedtem benne, hogy megéri.
Miután beszereztünk mindent (meleg ruhákat, bőröndöt, száraz kaját, stb), amire szükségem lehet, elbúcsúztam a családtól, majd nekiindultam a nagyvilágnak szeptember 18-án hajnali 6 órakor....
de a többit már tudjátok az eddigi blogbejegyzésekből :)
Végül valóban minden jóra fordult, és ugyan még csak 11 napja élek orosz földön, és igen, rengeteg nehézség árán jutottam el idáig, és bevallom, azért hiányzik a családom, a barátok, de meggyőződéssel állítom, hogy igenis MEGÉRTE :)
Nagyon hálás vagyok főleg anyukámnak mindazért a sok támogatásért és szeretetért (és hatalmas önuralomért, mert azért őt is megviselték az események), amit az elmúlt pár hónapban tanúsított felém, és remélem egyszer viszonozni tudom mindezt, és ő is azt fogja mondani, hogy megérte <3
Tudom, hogy nem egyszerű, de mindig vannak akadályok, minden kezdet nehéz, de ha van elég kitartás, és akaraterő, minden kedves olvasómnak, mindenkinek, aki oroszt tanul és szeretne is valamit kezdeni vele az életben, azt tanácsolom, hogy rugaszkodjon neki, csinálja meg... érje el az álmait, tanuljon Oroszországban, mert büszkének lenni valamire nagyon jó érzés, és én büszke vagyok, hogy eljutottam idáig, elfogadtam a változás, és megcsináltam :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése