Mit is tanulok pontosan?

Egy hónapra (!) ideérkezésem után végre összeállt az órarendem, az oroszok elmondása szerint itt ez teljesen normális, hogy október közepén még nem tudod miből is fogsz vizsgázni, mivel nem tudod milyen óráid vannak pontosan :D (dehát ez az orosz mentalitás).

Tehát az órarendről: 

Első ránézésre egyáltalán nem tűnt soknak, azonban év közben rájöttem, hogy ugyan kevesebb tárgyam van mint az otthoni egyetemen, mégis valahogy több a követelmény, nagyobb az elvárás, így sokkal de sokkal többet is kell tanulni, elvégre nem lábat lógatni, hanem tanulni érkeznek ide a külföldi hallgatók. Ez a mentalitás viszont nagyon tetszik :)

Továbbá le a kalappal az itteni tanáraink előtt, akik szívvel-lélekkel és hatalmas odaadással, mindennapi példákkal, interaktívan tanítanak. Bármi kérdésre szívesen válaszolnak, ha valamit nem ért az ember (ami elég ritka, mert tényleg tudják a tanárok mit és hogy mondjanak), akkor máshogy megközelítve a dolgot jöhet a következő magyarázat.
Az orosz diákok szinte rajonganak a külföldiekért, rögtön felajánlják, hogy ha bármi segítségre lenne szükség, ők itt vannak, akár a várost is bemutatják hétvégén ha új vagy itt :)

Néha már-már az az érzésem, hogy el vagyunk kényeztetve, hisz rengeteg programot szerveznek nekünk, külföldieknek, a tanárok tényleg nagyon figyelmesek, az órákat és a vizsgákat hozzánk igazítják időben, és nem úgy van mint otthon, hogy ha nem tudsz bejárni, akkor így jártál...

Kezdjük is a kedvenc órámmal: Практика устной речи (magyarul Beszédgyakorlatnak mondanám). Ez az óra a beszélt nyelvi formákra alapoz (занимаемся репликами), illetve különböző témaköröket beszéltünk meg a félév elején (pl. lakás, piac, öltözködés, stb.), amiket elég tüzetesen át is vettünk 3 hónap alatt, mind szókincs, mind kifejezések terén, emellett minden órán megtanultunk 5 beszélt nyelvi formát (реплики).
A tanárnő, Наталья Борисовна/Natalia Borisovna azok közé a tanárok közé tartozik, aki első ránézésre szigorú, nyugodt teremtés, mégis ha fellelkesül, mint minden órán, mikor még a diákok épp csak ébredeznek, lelőni se lehet, olyan energikussá válik. Minden órán az volt az érzésem, hogy a 1,5 óra alatt az otthoni anyaghoz képest egy heti anyagot adott le (ráadásul heti 3x1,5 óra volt), mégis nagyon élveztem az előadását, illetve azt, hogy mire vége lett az órának, tulajdonképpen az anyag felét már meg is tanultam, hála az interaktív feladatoknak.
A félév végi írásbeli vizsgát egyáltalán nem mondanám könnyűnek, pedig a szemeszter során folyamatosan készültünk, többször volt felelés, ZH, röpdolgozat, vagyis készülni folyamatosan kellett. De ez az az óra, aminek minden perce megérte, még ha sokszor panaszkodtunk is, mennyit kell készülni :)
A szóbeli vizsgára ezekből a beszélt nyelvi formákból páronként kellett egy negyed órás párbeszédet alkotni, minél több ilyen kifejezést felhasználva. Ezek után szóbeli beszélgetés volt az írásbeliről, illetve kötetlen véleménykifejtés az egész félévről, magáról az egyetemről, Nyizsnyij Novgorodról, ill. mi az ami megtetszett, mi az, amit nem tudunk megszokni Oroszországban. Utóbbi téma azért volt érdekes, mert mindenki mindenkit meghallgatott, hozzá lehetett szólni, ha nem értettünk egyet.


A következő, és egyben számomra leghasznosabb óránk, az a Грамматика óra volt (tömény nyelvtan magyarul :D), amivel az elején nagyon megszenvedtem (heti 4x1,5 óra), tekintve, hogy a ragozásokkal mindig is problémáim voltak, de a szemeszter végére, miután kézhez kaptam a kijavított írásbeli vizsgámat rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű az egész :) Természetesen mindig vannak meglepetések, kivételek, de úgy gondolom, hogy hatalmas fejlődésen mentem keresztül 3 hónap alatt, és ezt az anyanyelvi környezeten kívül nagyrészt ennek az órának, és a zseniális tanárunknak köszönhetem (örök hálám Надежда Прокопьева/Nadezhda Prokopyeva Tanárnőnek).


Egy szintén igen hasznos, és egyben érdekes óránk: Аудирование (vagyis 'Hallás utáni értés') Жанна Мордкович/Janna Mordkovitch Tanárnővel. Ezzel az órával az egyedüli probléma az volt, hogy hétfőn az első óránk volt (csak heti 1x), amikor még mindenki (el)aludt, így elég nehézkesen indult be a tanulás. Minden órán egy-egy aktuális, számunkra érdekes hírt hallgattunk meg, amihez voltak feladatok, illetve híres orosz emberekkel készült interjúkat néztünk (köztük a min.elnök, énekesek, színészek, stb.). Ezekhez is feladatok voltak. Óra végén mindig jegyet kaptunk a feladatokra és az órai teljesítményre, de természetesen a szemeszter végén volt írásbeli vizsga is.


Sajnos be kell vallanom, hogy az alapóráink közül (ezeket mindenkinek kötelező volt elvégezni) az egyetlen tárgy amit egy egész félév alatt nem sikerült megszeretnek (és megértenek, hogy egyáltalán miért is kötelező), az a Практика письменной речи (Íráskészség) óránk volt Анна Радкевич/Anna Radkevitch Tanárnővel. A tanárnőnek kicsit más elképzelései voltak a tanításról és az egyetemi képzésről mint nekünk, az órák nagyrészt ismétléssel teltek, szinte semmi újat nem tanultunk (sajnos). Esszéket kellett beadni a félév során olyan témákban mint pl. 'Mi a boldogság?', Különbség az orosz és a magyar hallgatók között', 'Magány', és még további hasonló kissé elvont, filozofikus témákban. Az év végén az órai munka és az esszék alapján megajánlott jegyet kaptunk, ha az nem felelt meg, mehettünk vizsgázni.


Az alapórák mellett volt szerencsém bejárni irodalom órákra is, aminek reményeim szerint a későbbiekben (az államvizsgán) majd hasznát veszem :)

Az egyik ilyen órán (Русская литература /Достоевский и Толстой/) kizárólag Dosztojevszkij és Tolsztoj művekkel foglalkoztunk, bár bevallom, mivel ezen az órán az egyetlen külföldi voltam, és a tanárnő egész órán hadart, óra végén kissé csüggedten jöttem ki a tanteremből. Kb. a leadott anyag 50%-át ha értettem (heti 1x2 óra volt), és mivel olyan hatalmas és még magyarul is nehéz művekkel foglalkoztunk mint a Bűn és bűnhődés, így a szemeszter végén jobbnak láttam nem elmenni vizsgázni (igazság szerint erre nem is volt szükségem, mert otthon hasonló témakörből már tavaly levizsgáztam).

A másik, szerintem zseniális irodalom órán a 20. század első felének irodalmával foglalkoztunk (История русской литературы /начало ХХ-ого века/). Аркадий Садовников/Arkadiy Sadovnikov Tanár úr 3 órás, mégis érdekes előadásában megismerkedtünk rengeteg verssel (szigorúan oroszul!, kedvencem: Есенин - Плачет метель как цыганская скрипка), illetve a félév során lehetőség volt műelemzésre is plusz jegyért. Itt orosz diákokkal voltunk 4-en külföldiek, de nekünk is hasonló követelményeknek kellett megfelelni a félév végi szóbeli vizsgán.

Mivel elég sokunkat nem csak az előírt tananyag és a száraz könyvek érdekeltek, így kérvényeztük október elején, hogy legyen valami földhözragadtabb, számunkra érdekes óránk, ami kapcsolódik Oroszországhoz. Így indították el rákövetkező héten a Kultúra órát (Культура России). Ez nem szokványos óra volt, minden hét elején megbeszéltük a koordinátorunkkal (ő volt a tanárunk is egyben), hogy a következő héten mikor találkozunk (általában heti kétszer, de inkább háromszor ültünk össze). Minden héten egyszer néztünk filmet (mindig csak régi híres szovjet filmet), aztán majdnem minden héten vagy közösen főztünk valami igazán orosz ételt a kollégiumban, vagy az egyetemi előadóban orosz dalokat tanultunk, de az is előfordult, hogy kirándulni mentünk a közelben. Ezek az "órák" mindig nagyon jó hangulatban teltek, még jobban összekovácsolódott a csapat, és ami még fontosabb, rengeteget nevettünk együtt és egymáson :)



Mindezeken kívül még kipróbáltam más órákat is, például volt Angol-orosz fordítási technika órám (Русско-английский перевод), Orosz nyelv és beszédkultúra órám (Русский язык и культура речи), illetve lehetőségem volt heti 2x francia nyelvórára is járni. Ezekből nem vizsgáztam, csak engedélyt kaptam rá, hogy látogassam az órákat, mivel belefértem az időmbe és érdekeltek :)


A tanulás mellé még a sport is belefért, elvégre külföldön sem lustulhat el az ember :D
Heti kétszer jártam röplabdázni, szerdánkét sima egyetemi, kurzusos edzés volt, szombatonként viszont profi csapatban játszottunk, amit nagyon élveztem :)


A rengeteg tanulás mellett sokat segítettük egymást, együtt jártunk mindenhova, volt, hogy együtt is tanultunk, úgyhogy szerintem mindenki elégedetten mehet haza egy ilyen sokszínű, élménydús és sikeres félév után, kezében a kiállított egyetemi oklevéllel :)

Ha kíváncsi vagy, hogyan jutottam a nagy orosz földre…

Sokan irigyelnek, amiért nekem sikerült, de nem tudják mennyi időbe, idegeskedésbe, utánajárásba és mennyi áldozatba került az, hogy eljutottam Oroszországba.. Íme a való igazság az ösztöndíjról:



2014 márciusában jutottam el arra a pontra, hogy valamit kezdeni akarok az életemmel, és nem akarok feleslegesen elvégezni egy olyan szakot, aminek valljuk be nem sok értelmét látom... legalábbis ÍGY nem...

Úgy éreztem, hogy hiába végzem el az ELTE orosz szakát, ha nem tapasztalom meg a felsőbb évesek által annyit emlegetett orosz valóságot, nem tanulom meg rendesen beszélni a nyelvet, nem szerzek tapasztalatokat... Már egy jó ideje érlelődött bennem az érzés, hogy nekem igenis ki kell mennem Oroszországba tanulni, de se elég bátorságom, se lehetőségem nem volt rá... mindez idáig....

2014 márciusában egy eléggé szomorkás napon (elég lehangolt voltam aznap, és nagyon letört, mert az egyetemen épp erről a lehetetlen helyzetről folytattunk beszélgetést a csoporttársakkal) épp a munkahelyemen voltam, amikor megláttam egy hirdetést a neten, amolyan felugró kis ablakban egy orvosi oldalon (igen, tudom, ez elég fura, de ez a sors keze volt, most már tudom)...

A Balassi Intézet pályázati felhívása volt orosz részképzésre. Kíváncsiságom odáig vezetett, hogy elolvastam a felhívást, és megdöbbenve láttam, hogy már csak egy hét maradt a pályázat benyújtásáig. Végigfutottam a feltételeket, elég sok papírt kellett volna beszerezni, így folytattam a munkát.

Munka után elindultam a szokásos úton vissza a kollégiumba, amikor egy busz állt meg mellettünk... orosz turistabusz volt, tele a szebbnél szebb orosz szimbólumokkal az oldalán. Ekkor eszembe jutott a pályázat. Annyira nem hagyott nyugodni, hogy amint visszaértem a koliba, rögtön rákerestem még egyszer, megnéztem, mennyi esély van arra, hogy beszerezzem az összes papírt a határidőig.

Másnap rögtön felhívtam a munkatársamat, hogy sürgősen szükségem lenne AIDS-tesztre, illetve orvosi alkalmassági papírra. Ilyenkor tényleg jó, ha az ember ilyen helyen dolgozik, 2 órán belül már túl is voltam mind a vérvételen, mind az alkalmassági vizsgálaton. Az  AIDS-teszt eredményére természetesen várni kellett, viszont sürgősségivel adtuk be (amit általában csak gyermekeknél alkalmazunk), így biztosan kész lesz határidőre (gondoltuk mi...).

Mindezeken felül szükség volt még az utolsó két félévem tanulmányi eredményére, amivel nem is lett volna baj, mert ezt a tanulmányi osztályon ki lehet kérni 5 perc alatt, viszont mindent oroszra kellett fordíttatni, illetve az egyetem pecsétjével, az orosztanár és az egyetemi titkár aláírásával ellátni. Otthon neki is álltam lefordítani minden tárgyat, de azért ez nem egy sima fordítás, amit szótár segítségével megold az ember...(na jó, azért most már így hogy tudom mit hogy hívnak kinn, így már könnyebb dolgom lenne :D). Még az orosztanárom is a fejét vakarta, mikor odaadtam neki, hogy legyen oly kedves és nézze át, hogy mindent jól fordítottam-e. Sok hiba volt, sok mindent nem is tudtunk hogy az oroszok valójában hogy neveznek, de valahogy csak elkészült a fordítás.

Itt felmerülhet a kérdés, hogy miért nem volt formanyomtatvány vagy ilyesmi, hisz nyilván nem én vagyok az első ember, aki kinn szeretne tanulni... Mégsem volt formanyomtatvány, mivel mint kiderült se a MÖB, se a Puskin Intézet pályázataihoz nincs szükség orosz fordításra (én így jártam).

Természetesen még szükség volt a fényképpel ellátott jelentkezési lap kitöltésére, az útlevelem fénymásolatára (pusztán mázlim volt, hogy tavaly potyára megcsináltattam), továbbá a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatára. Mindezekkel semmi probléma nem volt, elkészült a fotó, az útlevelem és az anyakönyvi kivonat meg volt.

Igen ám, de ezeken felül még a személyes irataim is kellettek OROSZUL HITELESÍTVE (legalábbis ez állt a pályázati felhíváson). Nem is mondom mennyi utánajárásba és idegeskedésbe (és persze pénzbe) került, mire találtunk egy közjegyzőt, aki hitelesítette az összes dokumentumomat...

Nem baj, minden kezdet nehéz, így nem szabad feladni az első akadálynál... csakhogy ekkor még nem tudtam, mennyi akadály lesz a későbbiekben...

Egy hétfői nap volt a pályázati anyag leadási határideje, viszont közbe jött egy váratlan "kis" zökkenő: az AIDS-tesztem nem készült el, hiába adtuk be sürgősséggel. Nem tudtam mást tenni, felkerestem a Balassi Intézetet, ahol Rókás Olgához irányítottak (ő a pályázati kapcsolattartó), aki megnyugtatott, hogy van még pár ember, akinek szintén nem készült el az AIDS-tesztje, így ha még holnap (kedden) behozom, akkor elfogadja.

Megkönnyebbülten léptem ki a Balassi Intézet ajtaján, hiszen tudtam, hogy ha nem is nyerem meg a pályázatot, én mindent megtettem érte.

Másnapra el is készült az AIDS-teszt, le is adtam Olgának, aki addigra átnézte a pályázatomat. Kiderült, hogy nem is kellett volna mindent közjegyzővel hitelesíttetni (pénzkidobás és időpocsékolás volt az egész), az orosz fél rosszul írta ki a pályázatot... (hát köszönöm :D)

Nem baj, a lényeg, hogy minden papírom rendben volt, innentől kezdve már csak várni kellett július elejéig, hogy az orosz fél elbírálja a pályázatokat. Összesen 18-an jelentkeztünk részképzésre, amiből először úgy volt, hogy 8-an juthatunk ki.

A pályázati adatlapon fel kellett tüntetni, melyik város melyik egyetemére szeretnék menni (adott listából lehetett 6 egyetemet kiválasztani). Az én sorrendem a következő volt: Szentpétervár, Moszkva, Nizsnyij Novgorod

Megmondom őszintén, Nyizsnyij Novgorodot csak azért választottam, mert megnéztem, és szép városnak tűnt, nem is olyan kicsi, és tudtam, hogy mindenki Moszkvába és Szentpétervárra akar majd menni (ez így is volt).

Aztán elérkezett a nyár... folytak a politikai események Ukrajna és Oroszország között, otthon feszült figyelemmel követtük a híreket, bár ekkor még semmi nem volt biztos, nem volt végeredménye a pályázatnak.

Július 10-től lehetett érdeklődni, aznap első dolgom volt, hogy felhívtam a Balassi Intézetet. Rókás Olgával, a kapcsolattartóval beszéltem, aki elmondta, sajnos még semmi visszajelzés nem érkezett Moszkvából (ahol elbírálják a pályázatokat), telefonáljak a következő héten.

Ez így ment hétről hétre, de eredménnyel senki nem tudott szolgálni. Már-már kezdtem feladni a reményt, hiszen elég sok idő eltelt már, plusz a politikai helyzet is egyre kilátástalanná vált, amikor július végén-augusztus elején megérkezett a várva várt email. 18 emberből 8 embert valóban felvettek az egyetemekre, viszont ebből csupán kettőnket részképzésre, a többieknek mind 2015-re nyári egyetemre ajánlottak helyet.

Mikor megláttam, hogy Nyizsnyij Novgorodba vettek fel nagyon elkeseredtem, egyszerűen nem hittem el, hogy a pályázat nyertesei közül senkit nem vettek fel se Moszkvába, se Szentpétervárra...

Rögtön felhívtam a Balassi Intézetet, hogy megtudakoljam a további tudnivalókat, illetve hogy a meghívólevelemet mikorra várhatom (csak ezzel lehet vízumot igényelni), de Rókás Olga épp szabadságon volt, az őt helyettesítő hölgy pedig semmit nem tudott az egészről. Azt mondta másfél hét múlva telefonáljak, addigra Olga visszajön a szabadságról.

Megmondom őszintén nagyon nagyon nagyon ideges voltam... fogalmam sem volt, hogy fogok MÉG kibírni 1,5 hetet...

Augusztus második hetében végül csak sikerült elérnek Olgát, de jó hírrel ő sem tudott szolgálni. Azt mondta, hogy ilyen még sosem történt, de az orosz fél semmire nem reagál, nem küldik a meghívóleveleket, és senki nem tudja, hogy a jelenlegi politikai helyzet engedi-e majd, hogy kinn töltsünk egy félévet.

Napokig, sőt hónapokig rágódtam mit is csináljak, végül úgy döntöttem, hogyha augusztus 18-ig nem küldik meg a meghívólevelemet, akkor itthon folytatom az egyetemet.

Augusztus 18-a elérkezett, a barátommal nyaralni mentünk (aki szintén elég feszült volt a pályázat miatt az elmúlt hónapokban), ám a meghívólevélről még mindig semmi hír nem volt, így közöltem Ricsivel a hírt, hogy itthon maradok.

Azt hittem megszakad a szívem mikor kimondtam ezt a mondatot (ő persze felettébb boldog volt), de be kellett látnom, hogy nem tudok mit tenni...

Aztán elérkezett augusztus 20-a, amikor valamiért visszakapcsoltam a mobil netem (mindez idáig nem érdekelt a külvilág), és 19-én emailem érkezett Rókás Olgától, benne a MEGHÍVÓLEVELEM.

Kisebb sokkot kaptam, kicsit kiakadtam, és nem hittem el, hogy ez épp most történik. Miért nem a nyaralásunk előtt???

Ricsi próbált megnyugtatni, és nagyon hálás voltam neki, amikor azt mondta, hogy mivel tudja, milyen régóta készülök erre, azt akarja, hogy kimenjek, és váltsam valóra az álmaim. Nem gondoltam, hogy ennyire támogatni fog (holott tudom, hogy ő az az ember, aki a legkevésbé akarja, hogy kimenjek).

Ekkor még mindig hezitáltam, mert egész héten nem voltam otthon, illetve a következő hétvégén szintén nyaralni készültem anyával...csupán 5 napom volt az ügyintézésre....

DE! másnap elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent :)

Ahogy hazaértünk szombaton, vasárnap mindent elterveztem, összeszedtem a gondolataimat, mi mindent kell elintéznem.

Mivel hétfőtől péntekig dolgoztam (ezt korábban nem vettem számításba), így csupán 1 napom volt (a péntek), hogy mindent elintézzek, de készen álltam rá. Kora reggel lementem a városba, hogy megkössem a biztosítást (kötelező a vízumkérvény benyújtásához, és meg van adva egy lista, melyik biztosítótól fogadják el), azonban a biztosító áramszünet miatt zárva volt... gondoltam, nincs gond, épp elérem a zónázót, azzal bemegyek Pestre, ott megkötöm a biztosítást, aztán irány az Orosz Konzulátus...

Ha az olyan egyszerű lett volna.... a zónázó szerelvényhiány miatt nem közlekedett (igen, itt már kezdett eltörni a mécses), így megvártam a következő személyvonatot, és bedöcögtem a fővárosba.

A Groupamánál nagyon kedvesek voltak, egész gyorsan megkötöttük a biztosítást (még diákkedvezményt is kaptam), illetve szükség volt még angol nyelvű fordításra, amit negyed órán belül (ez normál esetben olyan 2-3 nap alatt készül el, de elég kétségbeesettnek látszhattam) elkészítettek nekem.

Ekkor 11:25 volt, ami azt jelenti, hogy fél órám volt átérni az Október 6 utcából a Bajza utcához, mivel az Orosz Konzulátus csak délig fogadta a vízumkérelmeket. Nem is volt gond, odaértem kb 5 perc alatt. Elég nagy szigor volt a Konzulátuson, a telefont ki kellett kapcsolni, az iratokat kikészíteni, és senki nem mosolygott, hatalmas komolyság ült az egész épületen (bár ekkor már rajtam is).

Beadtam a szükséges papírokat, iratokat, majd az orosz ügyintéző visszaadta őket, és közölte, hogy nem töltöttem ki a vízumigénylő lapot, illetve a biztosításnak csak a másolata szükséges (persze ez a honlapon nem volt feltüntetve), így nem nyújthatom be a vízumigénylést. Mondtam, hogy interneten kitöltöttem, de nem engedte kinyomtattatni a rendszer,de ez őt nem érdekelte.

Tanácsolta, hogy menjek át a Vízumigénylő Központba, ott tudnak segíteni, majd jöjjek vissza délig (ekkor már 3/4 12 volt), és be tudom adni a kérvényt. Szó szerint átrohantam a másik épületbe, ami szerencsére nem volt olyan messze, még egyszer kitöltettem az igénylőlapot, lefénymásoltattam mindent, majd pontban délben estem be a Konzulátus ajtaján (a portás bácsi meg is jegyezte, milyen jó kondiban vagyok... :D).

Beadtam mindent, végre mindent elfogadtak, kaptam egy papírt orosz kézírással, majd lehúzták a rolót, lejárt a munkaidő. Furcsálltam, hogy nem kellett fizetnem, így megkérdeztem a segítőkész portás bácsit, hogy mi ezzel a teendőm, aki felvilágosított, hogy a papíron a Б/П felirat azt jelenti, hogy nem kell fizetnem (Б/П = бесплатный), illetve szeptember 8-án kell jönnöm 14 és 16 óra között a vízumomért.

Elmondhatatlanul boldog voltam, emellett hatalmas kő esett le a szívemről, itt viszont már teljesen elszakadt a cérna, nem bírtam az elmúlt hónapok feszültségét magamban tartani....

Vácon még elintéztem, hogy kaphassak dombornyomott bankkártyát, majd jöhetett a nyaralás :)
Itt már azt hittem sínen vagyok, már csak azt kell kiderítenem, hol és kivel fogok Nyizsnyij Novgorodban lakni, vár-e majd valaki, pontosan mit fogok tanulni, illetve számos hasonló kérdésem volt még.

Elena Eremkina volt az orosz egyetem kinti kapcsolattartója, akivel megszámlálhatatlan emailt váltottam (szigorúan csak oroszul, addig is fejlődök), mégis rengeteg kérdésem volt még.

A nyaralásunk alatt sikerült egész olcsón repülőjegyet vennem (a Wizzair járata a legjobb választás), most már biztos volt, hogy 2014.09.18-án 06:05-kor elhagyom Magyarországot, és 2015.március 15-én érkezem végleg haza.

Elérkezett szeptember 8. Átvettem a vízumom, ami azonban csak 2014 november 11-ig volt érvényes, és csupán egyszeri belépésre jogosított fel Oroszországba (виза однократная). Rákérdeztem, hogy ez hogy lehet, amikor a meghívólevelem (приглашение) 2015 márciusáig szól, illetve feltüntettem a jelentkezési lapon, hogy karácsonykor haza szeretnék jönni. A válasz az volt, hogy kinn kell majd meghosszabbíttatnom a vízumom (аккредитация), de sajnos a karácsonnyal nem tudnak mit kezdeni.
Plusz kiderült, hogy mégis fizetnem kellett volna mikor beadtam a vízumkérelmem, így még el kellett szaladnom sürgősen a postára, hogy befizessem az adott összeget, majd vissza a befizetett csekkel a vízumért.

Nagyon szomorú voltam, itt már tényleg azon gondolkoztam, hogy vajon akarom-e ezt annyira, mint amennyit tettem érte, megér-e ez nekem annyit, hogy a családom nélkül töltsek nem csak 6 hónapot, de még a karácsonyt is...

Meggyőztem magam, hogy ha már kinn leszek minden rendben lesz, és reménykedtem benne, hogy megéri.

Miután beszereztünk mindent (meleg ruhákat, bőröndöt, száraz kaját, stb), amire szükségem lehet, elbúcsúztam a családtól, majd nekiindultam a nagyvilágnak szeptember 18-án hajnali 6 órakor....
de a többit már tudjátok az eddigi blogbejegyzésekből :)


Végül valóban minden jóra fordult, és ugyan még csak 11 napja élek orosz földön, és igen, rengeteg nehézség árán jutottam el idáig, és bevallom, azért hiányzik a családom, a barátok, de meggyőződéssel állítom, hogy igenis MEGÉRTE :)

Nagyon hálás vagyok főleg anyukámnak mindazért a sok támogatásért és szeretetért (és hatalmas önuralomért, mert azért őt is megviselték az események), amit az elmúlt pár hónapban tanúsított felém, és remélem egyszer viszonozni tudom mindezt, és ő is azt fogja mondani, hogy megérte <3

Tudom, hogy nem egyszerű, de mindig vannak akadályok, minden kezdet nehéz, de ha van elég kitartás, és akaraterő, minden kedves olvasómnak, mindenkinek, aki oroszt tanul és szeretne is valamit kezdeni vele az életben, azt tanácsolom, hogy rugaszkodjon neki, csinálja meg... érje el az álmait, tanuljon Oroszországban, mert büszkének lenni valamire nagyon jó érzés, és én büszke vagyok, hogy eljutottam idáig, elfogadtam a változás, és megcsináltam :)

Néhány szó a kollégiumról :)

Sokan kérdeztétek, hol lakom, milyen a kollégium, így úgy döntöttem, létrehozok egy új bejegyzést, ami csak erről fog szólni :)

Őszintén szólva nem igazán tudom hol kezdjem, mert úgy megszerettem itt lakni, hogy eszembe sem jutna visszaköltözni az otthoni koliba, ami ehhez képest maga a rémálom (bár eddig is tudtam, hogy nem valami színvonalas egy hely a KUK, mégis szerettem ott lakni).

Magáról a kollégiumról külső képet sajnos még nem készítettem (idővel pótlom), viszont rengeteg belső fotóm van, amiből látszik, milyen kis otthonos "közlakást" alakítottunk ki magunknak. Kezdjük ott, hogy az épület  max. 5 perc sétára található az egyetem épületétől, ami hideg időben elég nagy előny úgy gondolom (meg amúgy is).

Az épületbe biztonsági beléptetőrendszeren keresztül lehet csak bejutni, és ha mindez nem lenne elég, még (3) biztonsági őrünk is van (mindig váltják egymást), aki folyton a bejáratnál ül, és senki illetéktelen személyt nem enged be (rendesen őrizve vagyunk, ami nem is olyan nagy gond).

A kollégiumban csak a LUNN egyetem hallgatói laknak, rengeteg külföldi van, de akadnak oroszok is egy-egy emeleten. Mindenki csak hasonló, névre szóló, fényképes kártyával léphet be az épületbe:

 

A képen természetesen nevetni nem ér :D

Ahogy bejövünk az ajtón, én rögtön a földszinten lakom (ugye ez az oroszoknál az első emelet), a 116-os szobában. 

Ha netántán valaki arra vetemedne, hogy levelet/képeslapot küldjön nekem, az a következő címen tud elérni:

Tehát... ahogy átjutunk a biztonsági rendszeren, a bejárat és a szobánk között található a konyha. Elég rendezett, mint ahogy az a képen látszik (bár megjegyzem én főztem és takarítottam utoljára), azonban egy hátránya van... mindenkinek saját konyhaeszközei vannak, közös alig, és ugyebár aki több ezer kilométerről érkezik, az nem hoz magával serpenyőt, lábast és hasonló szükséges holmit...

Nekem szerencsém van, mert a szobatársam elég sok mindent vett magának az elmúlt két hónapban (ő már augusztusban is itt volt), így megengedte, hogy használjak a cuccait.

Íme a konyha:

Mindenkinek saját polca van, a jobb oldali alsó polc az enyém

A közös ebédlőasztal

A konyha legfontosabb része :)

A világ legédesebb teafőzője :D Imádom <3

A konyhapult, rajta pár közös eszköz

A tűzhely, amin épp teát és ebédet főzök :)

Konyha az ablakból nézve

Szerintem elég kis otthonos, és viszonylag felszerelt konyhánk van (az otthoni kollégiumhoz képest maga a mennyország), így még kedvem is van benne sütni-főzni :)

És akkor most bemutatnám a szobánkat :)  Amikor a képek készültek, akkor még csak ketten laktuk, mára sokkal nagyobb káosz uralkodik benne :D

A 116-os szoba :)

Az ajtónk (116-os szoba)

Az ablaktól lévő jobb oldali (kék) ágy az enyém :)

Kicsit kupisnak tűnik, de nincs elég helyünk...

Az egyetlen íróasztalunk, de a miénk :D

A kilátás az ablakunkból :)

Tehát ez a szobánk, amin most már hárman osztozunk (szerencsére mindhárman alkuképesek vagyunk)

A szobánkból kilépve egy kis folyosóra jutunk, ami párhuzamos a bejárati folyosóval. Itt található balra a WC, illetve a zuhany, mindkettő egy-egy kisebb helyiségben. A WC és a zuhany között van egy kis hely, ahol két közös csap és két tükör van, mindezen 4 szoba osztozik (ami 8 embert jelent).

A folyosónk az ajtónkból nézve

A zuhanyzó

A közös csap és tükör

Nagyjából így néz ki a kollégiumunk (legalábbis a mi szintünk). Az ötödik emelet a luxuslakosztály, a csoportunk másik fele ott lakik, tényleg nagyon klassz. Ott minden szobában van külön íróasztal, kislámpa (nálunk ezt nekünk kellett vennünk, illetve ugye csak egy íróasztalunk van), illetve náluk a konyha is tele van konyhaeszközökkel, amit mindenki használhat.

Annak ellenére, hogynincsenek luxuskörülmények, és elég sok kompromisszumot kell kötni, nagyon élvezem az ittlétet, szeretem a szobatársaimat.

Mint minden kollégiumban, itt is van egy-két szabály, amihez szintén alkalmazkodni kell:

- éjfél után nem lehet ki-és belépni a kollégiumba /kivéve, ha jóban van az ember a biztonsági őrrel ;)

- nem lehet dohányozni, kizárólag a kijárati ajtó mellett (hála égnek :D)

- a konyhát és a közös helyiségeket éjfélkor bezárják (a mosdót és a zuhanyzót természetesen nem)

- belépőkártya nélkül nem léphet be senki az épületbe

- levelet fogadni csak a szobaszám megjelölésével lehet

Most több szabály nem nagyon jut eszembe, ezeket is elég nehéz betartani :D

Most már látjátok, hol élek, hogy élek, és tudjátok, mennyire szeretek itt lenni :) Remélem egyszer visszatérhet ide (ha nem is ebbe a kollégiumba), és újraélhetek mindent, ami most újdonság számomra <3

11.nap – betegen az ágyban (2014.09.28)

A mai reggel nem indult túl jól, tekintve, hogy felkeltem 8-kor óracsörgésre, hogy megnézzem, vagyok-e már olyan jól, hogy csatlakozhassak a többiekhez gombaszedésre, de nagyon nem éreztem jól magam. Kinéztem az ablakon, szakadt az eső, így szerencsére a többiek elhalasztották a gombászást a jövő hétre :)

Visszaaludtam, majd mindhárman 11 körül ébredtünk fel. Nagyon melegem volt, kimentem teát főzni, majd bebújtam a jó meleg ágyba. Ma elég lehangoltnak éreztem magam, nem is csoda, megint felment a lázam. Nem akartam egész nap az ágyban feküdni, de a többiek rám parancsoltak, hogy maradjak csak szépen a szobában, és pihenjek (persze ők elmentek a városba mászkálni...)

Olyan 1 óra felé épp anyával skypeoltam, amikor kopogtattak az ajtón... a srácok sütöttek nekem meglepés sütit, hogy gyógyuljak meg mielőbb :) El sem tudom mondani mennyire örültem neki <3

Miután együtt megettük a finom süteményt, a többiek elindultak a városba, én pedig egész nap az ágyban feküdtem, teát ittam, tanultam, orosz filmet néztem, skypeoltam, de étvágyam nem nagyon volt...

A többiek olyan 8 óra felé jöttem vissza a szobába. Ma sikerült elég sokat tanulnom, aludtam is egy keveset hála a gyógyszereknek, megírtam pár blogbejegyzést, illetve különösen sokat beszélgettünk ma a szobatársakkal :)

Elég unalmas nap volt, de eltelt, remélem holnapra jobban leszek :)

10.nap – lebetegedtem (2014.09.27)

A tegnapi nap olyan jól sikerült, hogy Astriddal 11-ig aludtunk, mikor felkeltem picit fájt a fejem (nem a vodkától), nem éreztem túl jól magam. Zoran a szomszédból átkopogott, hogy mikor megyünk routert venni, mivel a jelenlegi internetünk gigabájtja nem elég 3 személynek. Nem akartuk tovább húzni a dolgot (már 4 napja beszéljük, hogy kéne venni routert, de mindig halogatjuk), így reggeli után el is indultunk a városba.

Az MTC nevű boltba mentünk, ami a legjobb áron kínál internetet (és elég közel van a kolihoz, ami nem hátrány), azonban a boltban az eladó rábeszélt minket, hogy csak a következő hónapban módosítsuk az eddigi internet-szerződést, mert akkor olcsóbb lesz. Tehát még egy hétig ki kell bírnunk lassú nettel… 

A közérzetem egyre rosszabb lett, kicsit rázott a hideg, de Astrid felajánlotta, hogy megmutatja hol a posta, a papírbolt és a nagy Spar, nem akartam erre nemet mondani, mert már csak ezeket nem találtam sehol. 

Útközben Zoran megmutatta hol található az egyetemi könyvesbolt (nagyon kis aranyos bolt tele akciókkal)

...majd elbúcsúzott tőlünk, és visszament a városba bevásárolni. Mi Astriddal elmentünk először a postára (ami persze zárva volt, mivel szombaton csak 1-ig van nyitva)

...majd mutatott két papírboltot is, ahol beszereztem pár írószert, füzetet az egyetemre, utána pedig elsétáltunk a nagy Sparba, amit eddig még nem sikerült megtalálnom. 

 

Mire a Sparhoz értünk már fél 3 volt, és Astridnak vissza kellett mennie a koliba (fél 4-kor indultak a hokimeccsre), így egyedül maradtam vásárolni (Astrid is leadta a rendelést). Mivel nagyon úgy éreztem, hogy beteg leszek, így előrelátó voltam, és vettem mézet, citromot, illetve elhatároztam, hogy főzök levest.

Fél 4 felé értem vissza a koliba, addigra már a többiek elindultak a meccsre, így senkivel nem találkoztam. Kipakoltam, főztem egy teát, megcsináltam a maradék cukkinis tésztát (mára tökéletes lett a "cukkinis tészta-főzőtudásom")

...majd épp Ricsivel Skypeoltam, amikor kopogtak az ajtón…

A felügyelő néni volt, vele az új szobatársunk (nagyon reméltük pedig, hogy csak ketten leszünk, így is alig férünk el). Egy olasz lány költözött be hozzánk, Nicolnak hívják. Eddig kedvesnek tűnik, de szegény nagyon fáradt volt, mivel másfél napot utazott mire ideért (a járatát Prágából törölték, 6 órát várt a reptéren). Az első dolog ami feltűnt, és nem mondhatnám, hogy tetszik vele kapcsolatban, hogy rengeteget cigizik (három órán belül kb 10x ment ki dohányozni).

A többiek elég későn értek vissza, sokáig tartott a hokimeccs. Kicsit még beszélgettünk az új lánnyal, aztán mivel én elég rosszul éreztem magam, hőemelkedésem is volt, ők pedig elmentek a többiekkel egy bárba, így én beburkolóztam az ágyba egy bögre jó forró teával. Csak remélni tudtam, hogy holnapra jobban leszek, mert a többiekkel megbeszéltük, hogy elmegyünk gombát szedni a közeli erdőbe.

Mielőtt Astrid elindult a többiekkel, kaptam tőle egy csokit, azt mondta, hogy ez az utolsó csokija Ausztriából, és szeretné nekem adni, ez majd segít a gyógyulásban :)  (hát nem aranyooos :D)

Nem tudtam aludni, estére a lázam még feljebb ment, így ittam egy Neocitránt (ahogy anya javasolta :D), majd lefeküdtem aludni. Nagy bánatomban még az utolsó túró rudimat is elfogyasztottam (eddig ez volt a legféltettebb kincsem...), így legközelebb (nagyon nagyon nagyon szomorú kimondani) csak 3 hónap múlva ehetek újra túró rudit :(

9.nap – Nicolas szülinapja (2014.09.26)

A mai napot már nagyon vártam, mert ma este ünnepeljük az egyik francia srác, Nicolas születésnapját, amire én is hivatalos vagyok. Reméljük jól sikerül :)

Ma megint 10-re mentem, Grammatika órám volt, amin a mozgásjelentő igéket ismételtük, majd utána visszamentem a koliba, hogy aludjak egy kicsit (este nagyon rosszul aludtam, mivel Astrid hajnal 4-ig tanult lámpafénynél). 

Aludni nem sikerült, mivel a „felügyelő néni” (дежурная) egymás után 3x kopogtatott, hogy ágyneműcsere van (nem is értem mért nem tudta egyben elvinni, és adni egy másik ágyneműt…). Végül úgy döntöttem, hogy nem alszom, inkább megcsinálom a maradék cukkinis tésztát (annyi tésztát főztem tegnap, hogy egy hadseregnek is elég lenne), ma kifejezetten jól sikerült, kijelenthetem, hogy fejlődik a főzőtudásom ^_^ (elsózni sem sikerült :D)

13 órára vissza kellett mennem az egyetemre, hogy visszakaphassam az útlevelem, amit a regisztráció miatt kértek el. Gondoltam ha már ott vagyok, rákérdezek, mikor és hogyan kapom meg a beígért ösztöndíjat, de természetesen senki nem tudott semmit. Megígérték, hogy hétfőre kiderítik, addig megint csak várjak…

Az „Írott beszéd” óra előtt egy fél órácskát sikerült pihennem a koliban, óra után viszont alig maradt idő bármire is, mert 18 órára beszéltük meg, hogy a többiekkel találkozunk az 5. emeleti konyhában (együtt fogunk főzni).

Az „Írott beszéd” óra előtt egy fél órácskát sikerült pihennem a koliban, óra után viszont alig maradt idő bármire is, mert 18 órára beszéltük meg, hogy a többiekkel találkozunk az 5. emeleti konyhában (együtt fogunk főzni).

Nicolas rendesen felkészült, bevásárolt mindent, ami szükséges, kitalálta, hogy háromfogásos vacsorát készítsünk. Az első fogás francia módra készített tojásos-sajtos előétel volt, ezt mi csináltuk Nicolas-val, Saraval és Verenával az első emeli konyhában.

A második, vagyis a főfogás őszintén szólva fogalmam sincs mi volt, mert annyira nem sikerült jól, de valami rizses, csirkehúsos, répás főétel volt… (ezt Godefroi főzte az 5.-en Manuellel és Astriddal). Mi sütöttük még meg a desszertet is, ami pedig egy csokis süti volt, nagyon finomra sikerült :)

Nagyon jól szórakoztunk főzés-sütés közben, mivel alig volt valamilyen konyhaeszközünk, így mindent bevetettünk. Amolyan kolis módszereket… Pl. nem volt nyújtódeszkánk, így pohárral és lekváros bödönnel nyújtottuk a tésztát :D

Vagy két óra volt, mire minden elkészült, kitakarítottuk a konyhát, majd összeültünk az 5.emeleti ebédlőben (Nicolas, Sara, Godefroi, Astrid, Manuel, Zoran, Lucia, Verena és én), hogy nekilássunk a pazar vacsorának.

Minden jól sikerült, elénekeltük Nicolasnak oroszul a Happy Birthday to you című dalt, aki nagyon hálás volt, toastot is mondott, majd hozzákezdtünk mindent elpusztítani az asztalról. Vacsora közben átadtuk az ajándékokat (a többiek hokimeccsre vettek jegyet közösen Nicolasnak, de mivel én ekkor még nem voltam itt, így nem is megyek, tőlem egy orosz képeslapot és egy kis magyar stampós üveget kapott, aminek nagyon nagyon örült). 

A szülinap nem is lett volna teljes egy kisebb mennyiségű vodka nélkül (elvégre Oroszországban vagyunk :D), de mivel a kollégiumban tilos alkoholt fogyasztani, így az 5 literes vizes palackba öntöttük át a vodkát :D 
 

Nagyon nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg vicces közös fotót készítettünk, és szintén rengeteget beszélgettünk. 

Egész idő alatt orosz (meg persze német) zenéket hallgattunk youtube-ról, tényleg fantasztikus volt :) Úgy örülök, hogy ilyen jó csapat tagja lehetek :)

A legjobb társaság a földkerekségen <3

Szabály szerint éjfélkor bezárják a közös helyiségeket, beleértve a konyhát, az ebédlőt és a társalgót is, itt ekkor van hivatalosan takarodó (természetesen ekkor még senki nem fekszik le :D). Viszont a felügyelő néni meg is jelent éjfélkor, hogy menjünk aludni, de megkértük, hogy ma tegyen kivételt, mivel szülinapozunk. Belement, hogy fél 2-ig nyitva hagyja nekünk az ebédlőt, de addig mindent takarítsunk el (kisebb vodka szag terjengett a helyiségben, de nem szólt érte :D)

Ahogy megbeszéltük, fél 2-ig beszélgettünk, énekeltünk, majd összepakoltunk, és mindent elmostunk a konyhában. Én eléggé elfáradtam ekkorra, tekintve, hogy az elmúlt napokban nem sokat aludtam… fél 2-kor mindenki takarodót fújt, és visszament a saját szobájába. 

Mióta itt vagyok, azt hiszem most jutott először eszembe, hogy mennyire hálás vagyok azért a remek társaságért, nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Örülök, hogy itt lehetek, és része lehetek ennek az élménynek :) <3